Községek Magyarországon
fejlec

Zalacséb község

Adatok

Régió: Nyugat-Dunántúl
Megye: Zala megye
Kistérség: Zalaegerszegi kistérség
Lakosság: 566 fő
Terület: 9.63 km2
Népsűrűség: 58,77 fő/km2
Rang: község
Körzet hívó: 92

Fekvése

Története

Zalacséb hazánk délnyugati országhatárának közelében, Zala megyében, Zalaegerszegtől 17 km-re, a Zala folyó partján, gyönyörű környezetben, virágzó mezők, szőlőhegyek, erdők övezte dombon fekszik. Gondosan ápolt kertek, tiszta rendes udvarok és házak jellemzik. Kellemes, szélsőségektől mentes éghajlata, a dombokat borító erdők, bőséges vízhálózata jó megélhetést biztosított már a halászó-vadászó őseinknek is. A falu határában talált kőbalta arra enged következtetni, hogy más az őskorban is lakott hely lehetett. A közelmúltban, a vasútépítés miatt végzett feltárások során a Malom-tanya közelében őskori és római kori leletek mellett, az Árpád-kor maradványaira is rábukkantak. A falu nevét említő első írásos emlék 1246-ból maradt ránk. Ekkor várföld volt. Albeus fia, Rubynus (Rubin) nevű csébi (chebi) várszolga, mint bajvívó és egyéb ügyekben is nagy szolgálatot tett az országnak és a királynak, ezért Csák, zalai ispán, a várjobbágyok közé emelte.

1328-ban Enyerei Herceg fia Imre fiainak és Imre fia András fiainak kérésére nekik adományozta Károly Róbert Cséb birtokot, és a Harkályról Körmendre vezető úton szedett hídvámot, valamint a malmokat is. A család története ezután évszázadokon keresztül összefonódott a falu történetével, később a Pogány nevet használták, előnevüket pedig innen választották.

Györkefalva, mai nevén Györkefa, Zalacséb külterületeként szerepel. Mindössze két családi ház és egy átalakított vízimalom található a területén. Ez a malom a környék legkorszerűbb vízimalma volt, az 1920-as évektől egészen az államosításig működött özvegy Zsohár Lajosné majd Károlyi István tulajdonában. Később a termelőszövetkezethez került. Itt él az év nagy részében Szabolcs Péter szobrászművész és családja. Az épület másik felében panzió működik. A XIV. században még önálló faluként szerepelt. Neve a latin eredetű Georgius személynévből kialakult György név becézett alakjából lett Györkefalva. 1371-ben még így szerepelt, de 1792-ben már mint Györkefa található az írásokban. A falu egyházával először a XIV. században találkozhatunk, a század elején készült tizedlajstromokban, ami szerint 1335-ben a falu Pál nevű plébánosa 40 kis dénárt fizetett. Később már csak olyan írásokat találunk, amelyek Zalaszentgyörgy leányegyházaként említik. Lakossága többnyire katolikus vallású volt, de elvétve találunk reformátusokat, evangélikusokat és izraelitákat is.

A községnek régen fából készült temploma volt, amit Rómer Flóris 1863-ban még látott és az Archeológiai Értesítő 1871-ben megjelent számában részletesen beszámolt az építményről, sőt még rajz is jelent meg róla. A mai Kultúrház helyén állt. A templom mása a zalaegerszegi Skanzenben megtekinthető. A fatemplom tönkremenetele után 1886-1888-ra tehető a jelenlegi kőtemplom elkészülése. Érdekessége, hogy Gál József – falunk szülötte – festette, aki később Amerikában élt és ott is halt meg. 1995. óta két új, ólmozott üvegablak díszíti templomunkat. A templomhoz tartozott egy harangláb is, amely a falu közepén állt. Erről is található rajz a fent említett kiadványban.

A falu neve 1908-ig Cséb volt, utána szerepel Zalacséb néven, az 1848 előtti besorolás szerint úrbéres község volt. A falu 1950-től önálló tanácsú község volt. 1969-től 1984-ig társközségei lettek Zalaszentgyörgy és Kávás, majd 1970-től 1991-ig Salomvár és Keménfa. Nagy szerepet játszik a falu életében az itt működő BÁBOLNA-FETA Takarmányiapri Kft. Létrehozásának 20. évfordulója egybeesik a falu fennállásának 750. évfordulójával. A Kft. 1975. óta folyamatosan munkát biztosít 100-200 embernek.

A falu közösségi életének középpontjai évszázadokon át a hagyományos családi összejövetelek voltak. Ezekből a szívmelengető, természetes együttlétekből alakultak ki később a XX. század első felében, de főleg 1945 után a tanítók és néhány aktív személy vezetésével az első színjátszó körök és egyletek. Községünkben az 1920-as 30-as években tevékenykedett Lövészegylet, 1945-ig Leventeegylet. A Tűzoltóegyesületről tudjuk, hogy már a 20-as években is működött, de alakulási jegyzőkönyv hivatalosan csak 1934-ben készült. A Római Katolikus Elemi Népiskola az 1874/75-ös tanévben kezdte meg működését 1 tanteremben, 1 tanítóval. Az 1947/48-as tanévtől a népiskola általános iskolává alakult át, a felső tagozatosok ezentúl Salomvárra jártak át a körzeti iskolába. 1976-tól az alsó tagozatot is körzetesítették Salomvárra. Jelenleg is odajárnak a zalacsébi gyerekek. A régi iskola épületében 1976-ban Napköziotthonos Óvoda nyílt. Az épületet egy újabb teremmel bővítették, így 2 csoportos, 50 kisgyermek befogadására alkalmas intézmény lett. 1947-48-ban működött községünkben a Parasztdolgozók Polgári Iskolája, ahol 12 fő tanult. 1947. tavaszán alakult a Kinizsi Sportkör, mely a focicsapattal indult. Később sakk-, asztalitenisz és tekeszakosztállyal bővült. A 40-es évek végén és az 50-es években a futballszakosztály járt az élen, egyszer járási első is volt.

A közművelődésnek az 1968-ban épült, és 1980-ban, majd 2002-ben korszerűsített Kultúrház ad otthont. Itt kapott helyet a közel 3000 kötetes könyvtár, mely jelenleg is a lakosság művelődését szolgálja. A nép őrzi múltját. Szeretettel és féltő gonddal ápolja hagyományait, őrzi régi neveit Zalacsében is. A mai napig fennmaradtak a község határrészeinek ősi nevei: Gyerkásza, Györkefa, Bodóvölgy, Agyag, Gesztenyés (onnan kapta nevét, hogy itt valamikor szelídgesztenye erdő volt), Halastó, Baglásza, Alszéli, Hímesberek, Körtélyes, Nagyrét, Sarjaskert, Románhegy, Öreg-hegy, Kisberek, Bödörfa, Cséb-hegy, Olaji erdő, Tornyos-parag, Rétganajos, Kőzéperdő.

A falunkban gyakran előforduló családnevek: a Farkas, Horváth, Gál. E családok megkülönböztetésére ragadványnevek széles skáláját használták és használják. A népszokások közül fennmaradt: az újévi köszöntés, a húshagyó keddi maskarázás, a húsvéthétfői locsolás, a szüreti felvonulás és rönkhúzás. Hagyományteremtő szándékkal rendezik meg a zalacsébi Falunapokat, mely 3 napos rendezvénysorozat.

Zalacsében megtörtént a teljes infrastruktúra kiépítése. Vezetékes ivóvíz, szennyvízhálózat, gázszolgáltatás, kábeltévé, telefonhálózat szolgálja az itt élők kényelmét. A közlekedés jó.

Nevezetességei

Következő községek

Zalaegerszeg | Zalaerdőd | Zalagyömörő | Zalahaláp | Zalaháshágy | Zalaigrice | Zalaistvánd | Zalakaros | Zalakomár | Zalaköveskút | Zalalövő | Zalameggyes | Zalamerenye | Zalasárszeg | Zalaszabar | Zalaszántó | Zalaszegvár | Zalaszentbalázs | Zalaszentgrót | Zalaszentgyörgy | Zalaszentiván | Zalaszentjakab | Zalaszentlászló | Zalaszentlőrinc | Zalaszentmárton | Zalaszentmihály | Zalaszombatfa | Zalatárnok | Zalaújlak | Zalavár | Zalavég | Zalkod | Zamárdi | Zámoly | Zánka | Zaránk | Závod | Zebecke | Zebegény

További községek

Fülöpjakab | Herceghalom | Lébény | Szederkény | Négyes | Berzence | Cakóháza | Kisdér | Beremend | Kemeneskápolna | Gesztely | Resznek | Tornakápolna | Tokodaltáró | Rakaca | Sirok | Dunaföldvár | Kázsmárk | Muraszemenye | Csány | Rigyác | Győr | Sajóhídvég | Csincse | Jászfényszaru | Somogyszob | Vékény | Tarhos | Somogyhárságy | Mikófalva | Ecséd | Tiszapüspöki | Fertőszéplak | Jászkisér | Bókaháza | Kiskunlacháza | Körösújfalu | Baj | Zalalövő | Somogyegres | Versend | Pincehely | Szentgotthárd | Zákányfalu | Lőrinci | Balatonszentgyörgy | Diósd | Zselickisfalud | Napkor | Kunszentmárton